Nézz az égre fel!

Nézz csak ó! az égre fel!
Oly sok apró csodát rejt!
engem ámulatba ejt.

Nézd csak a jó öreg Napot
nem hagy ki egyetlen napot,
lassan felkúszik az égre,
minden reggel, évről, évre,
nem pihen és nem válogat,
meglepetést sem tartogat,

csúnyára, sötétre, szépre,
mindenre és mindenkire,
egyformán ontja melegét,
ráönti fényét, erejét,
energiáját a földnek adja,
és a nappalokat is uralja.

Vagy nézd, ahogy jön fel a hold,
az arcán több aprócska folt,
ámuldozva néz le a földre,
hogy válik az fehérről zöldre,
megcsodálja a virágözönt,
ami tavasszal ránk köszönt.

Nézd a reszkető csillagot,
pislogva kacsint egy nagyot,
huncutkodik fent a holddal,
azzal a tenyérnyi folttal,
vagy elbújik egy felhő mögé,
és az egész világ az övé.

Nézd, ahogy úszik egy felhő,
lassan ringatja a szellő,
békésen az ég tenyerén ül,
méltóságteljesen elterül,
gondol egyet, nekilendül,
szellők szárnyán tovarepül.

Nézd, ahogy úszik egy felhő,
lassan ringatja a szellő,
békésen az ég tenyerén ül,
méltóságteljesen elterül,
gondol egyet, nekilendül,
szellők szárnyán tovarepül.

Nézd a csókos nyári éjszakát,
orrodban érzed az illatát,
virágtól roskadozó ágak,
madárdalok messze szállnak,
az égen megpihenő csillagok,
nézd! mindegyik hogy ragyog.

Ha télen felnézel az égre,
a szürkére, és nem a kékre,
tudod, Hóapó rázza szakállát,
majd ránk önti hóval teli zsákját.
Vagy nézd a tejfehér ködöt,
sűrű homályba öltözött.

A nyári ég a villámmal pöröl,
aztán a földre terül könnyözön.
Az eget átölelő szivárvány,
oly fenséges, felemelő látvány.
Madarak húznak át az égen,
keresik az otthonukat délen.

Nézd, csíkot húz a repülő,
amott egy sárkányrepülő,
és az ég, a lágyan fölénk terülő,
még számtalan csodát rejt Ő.
Hát ezért! ezért ejt ámulatba
a Természet, ahogy Isten adta.


2005.05.24.  _ae_