Bandita vagy bandita?

     Ismerősről szól a versem,

kit a Fullon megismertem,
Barátom a Bandita,
nem vérbeli bandita,
magára aggatta e nevet,
amin nyilván jókat nevet,
és álcázza érző szívét,
vagy gyógyítja fájó fejét,
dacolva Ő a világgal,
szívében ábrándvirággal.
     Megkeményítette az idő,
és már a nap is mindjárt feljő,
megint csörög a hálósipka,
mert azt este a fejébe nyomta,
hogy indulni tudjon időben,
egy kőbányába, hideg szélben,
kőtörőgép motorját szerelni,
vagy lefulladt kamiont menteni.
Indul Ő már hajnal ötkor,
mikor még a város horkol,
alszanak a villamosok,
nem bőgnek a motorosok.
     Nekivág a nagyvilágnak,
külföldnek és kishazánknak
egyedül rója útjait,
magával visz kis reggelit,
száguld, hogy hamar odaérjen,
s egy uszályban motort cseréljen.
Késő este hazakerül,
arca fáradt, de felderül,
várja Őt a szemefénye,
nagyleánya, sok-sok éve,
félti, óvja, szeretgeti,
Őt egyedül nevelgeti.
     Aztán bóklászik a neten,
és segít, ha tud, szívesen,
a Fullra jár olvasgatni,
ismerőssel szót váltani,
néha bekrepál a gépe,
no de csak a billentyűje,
olyankor ír ám vadakat,
ki olvassa is kiakad. :)
     Aztán bezuhan az ágyba,
csörgős hálósipka várja.
Szebb jövőről szól az álma,
hogy otthon várja a párja,
talán egyszer megtalálja.
Most a botkormány a társa,
azzal megy Ő a vásárra.
     Ennyi, amit tudok Róla,
ezért eddig tart a strófa.