Nem merek még emlékezni Rád.


Harmatcseppként ringatózik lelkem
halovány burka megremeg bennem;
szívem köré csendből bástyát húztam,
emlékeim szerte széjjel zúztam,
akarattal, szándékosan tettem,
tudatosan mindent elfeledtem.
Mert nem akarok emlékezni Rád!

Napok óta figyelem a csendet,
attól félek, valamikor csenget,
mert csak megült, mélabús, álmatag,
de indulóban van, mint zuhatag;
érzéseim elnyomtam, összetörtem,
vágyam emlékemmel összeszűrtem.
Tudok-e nem emlékezni Rád?

Szemhéjaim apró szegletében
könnycsepp gyűlik, készülődik csendben,
szunnyadó vulkánok pislákoló lángja,
belülről éget még, de senki sem látja,
én sem tudom, csak figyelem gyanúsan,
mert zajong bent a csend, alattomosan.
Lehet-e nem emlékezni Rád?

Perben állok hát most önmagammal.
Szembe szálltam ősi hatalommal,
a szeretet végtelen erejével,
erőszakkal és tudatos elmével.
Mocorog valami idebenn, nagyon,
de mert zavar, feléledni nem hagyom.
Nem merek még emlékezni Rád.


                2005.06.05.  _ae_