Küldj képeslapot
Szeretteidnek, Barátaidnak:
izike képeslapküldő és képtár, PSP8 tutorials, portálszépítés, képszerkesztés





 

idojelzoiframe
bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
m e n ü
 
látogatók
Indulás: 2005-04-16
 
saját verseim
saját verseim : Esküvői köszöntő

Esküvői köszöntő

  2006.01.18. 19:39

70.



Esküvői köszöntő



Szívetekben fészket rakott a lángoló szerelem,
mikor Rátok szállt az égből az isteni kegyelem.
Önzetlen szíveteket már rég összekötöttétek,
szerelmetek ma tanuk előtt megpecsételtétek.

Összegyűlt hát a násznép és ünnepel most Titeket,
szeretettel, vidámsággal koronázza frigyetek.
Itt vannak az örömszülők, testvérek és gyerekek,
és az édes pici baba, aki bentről integet.

Szívetek már oly régóta egy ütemre dobban,
mint ahogy az eső cseppje egymás mellett koppan.
Utatokon, váll a vállhoz finoman hajolva,
haladjatok, kéz a kézben, egymáshoz simulva.

Ha éltetek már télbe hajlik, s rá borul az alkonyat,
lángoljon még szerelmetek, bár ifjúságtok elrohant.
Kívánok most jómagam s a jelenlévők nevében,
hosszú, boldog, közös utat, akár csak egy mesében.

Erősítsen utatokon az időtlen intelem,
mely eredendőn az égből jövő ősi védelem:
„Tartsd meg a Hit-edet , hogy megerősítse perceid,
vigyázd a Remény-t, amely alátámasztja vágyaid,
őrizd a Szeretetet, mely azt átszövi, felemeli,
és ott áldásért az Atya lába elé leteszi.”



2005.06.06.


                                                                ©

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL