Édes Barátom!
      Gondolataim egy képzeletbeli szeretőnek.


Mondd Barátom!
Lehoznál-e nékem tengernyi csillagot?
Na jó, nem mindet, csak azt, ami ott fent ragyog!
És ha inkább a Göncöl-szekeret kérem?
Azt hozzad le inkább, mert én el nem érem!
Szeretnék gyémántot, smaragdot, rubintot,
de nem ám kicsi legyen! azt a jó nagyot!
Mert a szerelemnek ára van ám, kérem!
És én biz' azt mihamarabb el is kérem!

Ilyen szerelemről álmodok talán?
Ugye nem hitted? bár minden nő talány!

Ha karjaidba kapva táncolunk,
és a langyos szél borzolja hajunk,
ha tücsök hegedül a fülünkbe,
és fény csillan huncutul szemünkbe,
ha kosárkánkkal majd az erdőt járjuk,
vagy a tisztáson az őzikét várjuk,
ha lábunk alatt csörgedez a patak,
benne vidáman ficánkoló halak,
ha ölünkbe hull fáradt falevél,
és az őszi szél ha nekünk mesél,
ha a fűzfa ága vállunkat simítja,
és a nyári zápor hajunk igazítja,
ha valahol egy füstös kiskocsmában,
megtaláljuk a szívünket egymásban,
ha két szemedben önmagamat látom,
ha úgy érzem, hogy Te vagy a világom,
ha érzéseink lágyan összebújnak,
és választunk egy csillagot magunknak,
ha a legszebb ékszer az lesz, mi nekünk ragyog,
akkor, csakis akkor lehetünk mi boldogok!


                        2005.06.13.  _ae_