jusson eszedbe...


Barátom!
Ha az éj fáradt karja Rád teríti
rég elhasználódott köpenyét,
és ha megtépett szívedbe meríti
bozontos, vigyorgó üstökét,

ha a magány álarcával  rémiszti
már amúgy is haldokló lelkedet,
ha kárörvendőn kacag és keríti
hatalmába elárvult lényedet,

ha szívós kitartással követeli
mi neki régóta a jussa,
és őrjöngve tapossa, tizedeli,
bénítja vagy fakóra mossa

az éj sötét leple alatt és lopva,
maradék aprócska hitedet,
mely Benned kucorog, kissé megkopva,
de féltőn vigyázza életed,

hát dobj kesztyűt az éj megfonnyadt képébe!
Ne sajnáld, nem anyád, nem apád!
Parazsat a köpenyére, közepébe,
mert sem nem inged, sem nem gatyád!

Ébrezd, éleszd, tápláld, öleld hitedet,
már előtte sétál a remény,
tudd! hogy ember nem magányra született,
és tudd:  szeress! hogy szeretve légy.

............

Hív még Téged az éjszaka táncba,
de hinned kell hát egy szebb világba!
Hogy boldog légy annak szeretet az ára,
és Te vagy a saját sorsodnak kovácsa!


                 2005.06.15.  _ae_