|
hm ...
2006.01.18. 20:35
hm...
De nem volt ám ez mindig így!
Hajnalban a kakassal keltem,
gyorsan magam kisminkeltem
egy ébresztő zuhany után,
indultam, s utaztam tuján
egy-két órát, mi az nekem!
félnyolckor az ajtón beestem;
egy kávé és egy cigi után
néztem a főnökömre bután,
mikor elém tette irományát,
jól felhúzta az ormányát,
ha kérdőn pillantottam felé...
"-Ez mind kész legyen este felé!" -
dörmögte az orra alatt;
én meg voltam magam alatt,
de égett a kezem alatt a munka,
bár az írógépem néha unta,
mechanikus volt a drága,
kocsija meg, az a fránya,
a helyéből majdnem kiugrott,
a kollegám meg nekem rontott,
"-jó hogy gépírók gyöngye vagy!
de kéne neked még kis agy!
Úgy csinálsz mint kanyarpuska,
legyél inkább kicsit lusta...!"
Utálta a harcizajom,
gondoltam is: "-na te majom!".
Te már biztos nem ismered,
múzeumban meglesheted,
számítógépünk nagyanyját,
dédanyját vagy ükanyját.
De hogy visszakanyarodjak,
s ennél gyorsabban haladjak,
onnan indult gondolatom,
néha ezen gondolkozom,
más volt ott a fővárosban,
benne voltam a ritmusban,
élveztem a város lüktetését,
meg a szocializmus építését,
együtt keltem a villamossal,
no, volt, hogy a hathuszassal,
mégis más volt ott az élet,
mára már csak szép emlékek.
Pont úgy, mint a fiatalság,
nincs ebbe semmi furcsaság,
Mégis nyomaszt most valami,
ezt szeretném elmondani.
Mára minden megváltozott,
hangulatom ezért nyomott,
na nem gyakran, csak néha-néha,
mikor az idő is ilyen méla.
A munkanélküliség képen vágta,
így kerültem a perifériára.
Igaz, most is korán kelek,
a tisztaságért én felelek,
hivatalban, nem is rosszban,
- nem lehetnek mégsem koszban!
És azt is mondják ott a nagyok,
hogy nélkülözhetetlen vagyok,
de mégis más, egy kicsit necces,
és egyáltalán nem is vicces,
ők jönnek, én megyek haza,
hiányzik a város zaja,
a lüktetés, a szívritmus,
-hol vagy te szocializmus?
mondhatnám, de nem ezt mondom,
sokkal másabb az én gondom!
Tanultam tizenhat évet,
és kergettem álomképet,
hogy jobbítani tudom a jövőt,
a hazánkat, ezt a feltörekvőt,
hogy által adhatom majd neki,
mit tőlem el nem vesz senki,
a tudást, amit egykor szereztem,
amivel a kenyerem kerestem,
s most itt lógok egy apró szögön,
s életadósságom nyögöm,
mert mire neveljem gyermekeim,
már öreg és fáradtak kezeim,
s mikor arcát megsimítom,
könnyem nyelem csendben, titkon,
mert szívből Nekik nem mondhatom:
"-tanulj csak édes Galambom!",
mert mi is ma a tanulás ára?
diákhitel a család nyakára!
és mit kezdhet majd a diplomával?
talán annyit, mint egy aranyággal...
Na én itt most abbahagyom...
mielőtt hangulatod agyon nyomom...
2005.06.20. _ae_
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
