Semmi-nek nevezlek ...


Semmi-nek nevezlek és még annak sem nevezlek,
mert semmi-nek tartalak, mert semminek érezlek,
bár az űrt betöltöd bennem jellegtelen jeleneddel,
tisztátalan, légből kapott jellemtelen jellemeddel,
a magány fáradt leheletét árasztva zsigereimbe,
a "társam-nincsen" alattomos mérgét ontva ereimbe,
ampullánként adagolva, magad sem kímélve,
a nap felkeltétől még perceket sem pihenve,
és nem hagysz menekülni, mert rám telepedtél,
pedig már elmúlt egy aranyló nyár, egy ősz, egy tél,
és nem akarlak, megtagadlak, számkivetlek,
szívemből gyűlöllek és százfelé kergetlek,
mert itt hagyott sikolyod a dobhártyámba hasít,
névtelen jelened a Semmi közepébe taszít,
mert nem fájsz és kínozol, csak együtt lihegsz velem,
a semminél is semmibb vagy már régen nekem.
És mégis fájsz bennem, itt, valahol, mélyen belül,
és néha, mikor lelkemben a fát tépázó vihar elül,
keresem, kutatom magamban a vélhető okát,
miért fájhat a "semmi" ezeregy magányos napon át.

- Mert míg vágytam, kívántam, éreztem: Te meg én .... ,
harmatos virágokat gyűjtöttem álmaim mezején,
gondolán suhantam a vágyak halványkék tengerén,
és magam voltam a lelkem sóhajával táplált remény,
s mikor bíborpalástját rám terítette a sötét éjszaka,
a hitem ezer színű burkába kucorogva vágytam haza,
Hozzád hős lovag, ki szívemnek aranyserleget adtál,
s bár aztán a terítékre orvul méregpoharat csaptál,
fájt ugyan, de tudtam, hogy mi az, amit érezek,
éreztem biztosan, hogy már ezer sebből vérezek,
de tudtam, hogy élek, mert szeretek, s él még a remény...
... most ez már a múlté, és a keresetlen jelen kemény, -
mert nem értem, és látszólag semmi nem indokolja,
mért pöffeszkedsz bennem, mint rothadó golyva,
terjeszkedsz, mint csatornában bűzölgő hányadék,
utat törsz magadnak bennem, mint fekélyes váladék,
kérve magadnak belőlem egy még nagyobb falatot,
a semmiből!, amit egy számkivetett szeretet hagyott,
marcangolod szívem szögesdróttal tapétázott falát,
döngölöd a helyét, ahol egykor a szerelem oltára állt.

Mert fájt egyszer a szívem, mikor elhagyta a szerelem,
és a lelkem is, mikor egy barátom kibabrált velem,
és belehaltam többször, hogy nem úgy szeret anyám,
és "nemszeretem" érzés, hogy nincsen egy kis tanyám,

de azt, hogy a "semmi" is ennyire tudjon fájni,
megtanulni látom, nem kell egyetemre járni.


                                2005.06.28.  _ae_