Kis szánalmat ..., ha lehetne

 Tárt karokkal vártam már a tavaszt,
incselkedve hívtam a kis ravaszt,
s most fáj a pillanat, a langy meleg,
mert szívem betokosodott, merev.

Most vasmarokkal szorít a magány,
már rég nem vagyok én olyan vagány,
mikor egyedül az utcákat róttam,
vagy másoknak az életről papoltam.

Mert fáj a múlt, a jelen, a jövő,
mit már tengernyi csalódás átsző,
fölém tornyosulnak a NINCS-ek,
nincs, akinek búcsúzóul intsek.

"A szívem körül süvítő szelek,
a -nem vagy!- és az -élni csak Veled!-,
lelkemben a megfagyott pillanat,
mikor tőlem megtagadtad magad...."

Ültess irgalmat szívedbe te Tavasz,
küldj forgószelet, seperd ki a panaszt,
lelkemre simíts hűs mennyei malaszt,
ne temesse be létemet a haraszt.



2005.03.16.
_ae_