Oó! baj van!

 Pedig hittem!
S Te is hitted,
mert én mondtam!
Pedig Te mondtad,
hogy nem is úgy van!
S tessék! most baj van!

Naná, hogy hittem!
Mert nagyon féltem!
Az égő fájdalomtól,
az üvöltő kínoktól,
a „szeretlek-magánytól”,
a „várlak-még-magánytól”!
Inkább bereteszeltem,
s jéghegyeket emeltem.

Pedig csak jót akartam,
amikor hibernáltam.
És most néma és üres,
rám férne egy nagy füles,
mert most fázik és hideg,
magányos is és rideg.
De bátrabb volt a hitem,
mint megtépázott szívem.

Bíztam, elűzi gondomat,
ha nem jár ott a gondolat,
hol az adó-vevő romlott,
hol az érzés nem viszonzott.
Hittem, mert hinni akartam!
Pedig Te többször mondtad:
Nem attól függ a Szerelem,
viszonozza-e az Emberem.

Én is tudtam, csak nem hittem!
Szemembe kőport hintettem,
elrejtettem, eltapostam,
eltemettem, letagadtam,
rágondolni sem akartam...
Feleslegesen kavartam.
Az érzés most bennem buddog,
rosszabb, mint egy mérges bulldog.

Tanácsot is osztogattam:
- Felejtsed el, ha méltatlan!
S lám a tanács visszaköszönt,
rám zúdítva kérdésözönt;
Bánatom s szerelmem egybekelt,
és néma a Csend, nem felelt.
Szívem a bánattal flörtöl,
a Hiány vulkánként tör föl.

És dacol az ész, a szív remeg,
az ész már csak mostohagyerek.
Kitör a Szerelem a jégtömbből,
mint a hóvirág a fagyos földből.
Mert tudom már, és Te is mondtad:

a Szerelem értéke mily nagy,
az egyik legféltettebb kincsünk,
ha viszonzatlan is, őrizzük.

Mert boldogítson avagy fájjon,
gazdagabb vagy e világon,
egy érzéssel, mi több mint sok,
mint kinek szíve üresen kong.


             2005.04.04.
                  _ae_

* Idézet:
(Szerelem?
... Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem.
(-Juhász Gyula-)