Levél Anyámnak


Ó! jó anyám, Te drága lélek,
hogy elsodort tőlem az élet,
előbb még hasadban útba voltam,
aztán meg Nektek csak útban voltam.

Emlékszel? mondtam Neked egyszer,
tudom, nem minden kocsi vesz fel,
és hát nem muszáj engem szeretni,
viszont nem én akartam születni.

Nagy-nagy szerelmeteknek ára lett,
szinte egész boldogságunk ráment,
szétzilált család lettünk, látod,
sújt minket valamilyen átok.

Azóta már én is anya lettem,
két gyermeket szinte felneveltem;
Ó csak lehetnél az én helyemben,
féltőn hordanálak tenyeremben.

Éreznéd, mi Neked ki nem jutott,
mert életed holtvágányra futott,
tudnád, micsoda nagyszerű dolog,
mikor szívünk gyermekünkért dobog.

Ajtód, szíved ezer éve zárva,
megszoktam már a státuszt: "ál-árva",
és különben is, itt a gyerekek,
házunkban békesség és szeretet.

Te hiányát szenvedted a jónak,
a túlsó partra vitt el a csónak,
szívedbe beállt a fagyhalál,
abban régen érzést nem talál,

senki, de senki, tán még magad se,
könnycsepped sem hullott még egy szem se,
és hát kirepültünk mindahányan,
s nem is ismered az unokákat,

pedig szépek, okosak és bátrak,
és hívnának Téged Nagymamának,
simítnák öreg, reszketeg kezed,
és szívükbe írnák a neved.

Így hát Anyák napján sem megyünk,
pedig csak ott lenne a helyünk,
megírtam, hogy azért tudjál róla,
és nekem az Élet fel ne rója.


             2005.04.24.  _ae_