Az Édesanyáknak


Tán mikor a világ teremtetett,
vagy még annál is sokkal régebben,
csak annyi bizonyos, hogy a kezdetekben,
valamikor az időtlen végtelenben,
apró betűket leltek a szívekben.
A szivárványnak megannyi színében
pompáznak a leheletfinom szavak,
és csillognak, mint a mennyei tavak;
E szavakat most Néked felolvasom:
"Édesanyámnak hálával tartozom".

Így aztán mióta világ a világ
jutott is az édesanyáknak virág,
- s mert bár nem foglalták rendeletbe, de
belepecsételtetett a szívekbe -,
hogy a tavasz egyik legszebb napja,
május hónap első vasárnapja.

Gyermekek mennek és unokák,
orgonavirág és tulipán,
harmatcseppes tubarózsa,
szeretettel általfonva,
kicsi madárcsicsergéssel,
langy tavaszi napsütéssel,
mindezt egy bokrétába fonva,
anyáknak, nagyiknak odanyújtva,
vagy dédikénk mellé kuporodva,
reszkető kis kezét simogatva.

Felemelő érzés anyukának lenni,
gyermekeid szívét magadhoz ölelni,
édes mosolyukban lágyan megfürödni,
mézízű szavukban meg-megtörülközni,
gyöngyöző kacajban gyengéden oldódni,
tovatűnő órákra összefonódni.
Varázslatos érzés hálájuk érezni,
életünk kínjait előlük rejteni,
áldani a napot mikor megszülettek,
forró szeretettel beletelepedtek
anyai szívünk legrejtettebb zugába,
hófehér lelkünknek puha bársonyába.

Hánykolódhatsz bár az életed tengerén,
életfádon már ezer elsárgult levél,
hófehér hajadon a napsugár megtörik,
s vágyaid csíráját bár magjában széttörik,
ne feledj el hálás lenni édesanyádnak,
általa szólítnak Téged édesanyának,
méhében adott helyet cseppnyi életednek,
anyai szíved csak általa élheted meg.
Írjuk hát mi is gyermekünk szívébe bele,
az égi törvényt, mit leltek a kezdetekben. 
                 


                 2005.05.01.  _ae_